Kártérítés és kártalanítás
A jog megkülönbözteti a vagyoni (anyagi) és a nem vagyoni (erkölcsi) kártérítést.
A Kötelmi eljárásokról szóló törvény (1978), 154. szakasza kimondja, hogy az, aki másnak kárt okoz,
köteles azt megtéríteni, kivéve, ha bebizonyítja, hogy a kár az ő hibájából következett be és a kár
megtérítése nem kötelező. Az okozott kárért történő felelősség vállalás, a kártérítési kötelezettségre
korlátozódik. A kártérítés, valójában az okozott kárért járó büntetést jelképezi. Viszont a kártérítés nem
büntetés, amely annak mértékének meghatározásában is jól látható. A kártérítés összege, mindig a kár
mértékével arányos összeg.
A jog megkülönbözteti a vagyoni (anyagi) és a nem vagyoni (erkölcsi) kártérítést.
Az anyagi kár gazdasági jellegű, vagyoncsökkenés, vagy valamilyen vagyoni érdek vagy jog megsértése,
illetve a kötelezettségek mértékének növekedése, pl. természetes vagy jogi személy pénzbeli tartozásai.
A törvény szerint, ennek két fajtája lehetséges:
- Közönséges kár (a tulajdonjogok/vagyon csökkenése, anyagi javaknak minősülő dolgok
megrongálása vagy megsemmisítése)
- Elmaradt haszon/jövedelemkiesés (ami a dolgok rendes menete vagy különleges
körülmények alapján ésszerűen elvárható volt, és amelyet a károkozó cselekménye
megakadályozott)
Az elmaradt haszonnak három formája van:
• Természetes hozamkiesés
• Civil hozamkiesés
• Kiesett bevétel
A nem vagyoni kár, mint olyan, ebben az értelemben nem gazdasági jellegű. A nem vagyoni kártérítés a
kártérítési rendszer egyik legkevésbé kézzelfogható része, ahol nem konkrét vagyoni kárért tartozik
helytállni a felelős, hanem egy immateriális, eszmei sérelemért. Ez lehet a személyes tulajdon
megrongálása, fizikai vagy lelki fájdalom okozása vagy félelem kiváltása. Megkülönböztetünk különféle
eseteket, amelyek után igényelhető a nem vagyoni kártérítés:
- Fizikai fájdalom
- Lelki fájdalom
- Félelem
- Az élettevékenység csökkenése
- Családtag halála vagy közeli hozzátartozó rokkantsága miatti lelki fájdalom